Amikor az All-on-4 rögzített fogpótlás nem csak testi, de lelki megnyugvást is eredményez

 Kedves páciensünk, Mór, már 15 éves kora óta rendszeresen járt fogászati vizsgálatokra. Mindig is ódzkodott a fogorvostól és úgy gondolta, a megelőzéssel csökkentheti a nagyobb beavatkozások esélyének kialakulását. 

20 éves koromtól kezdve rendszeresen, félévente ellenőriztettem fogaimat, amelyek mindig szép állapotban voltak. Abban az időben a legnagyobb fogászati beavatkozásom még csak a fogkőleszedés volt, majd egyszer csak megfájdult azegyik fogam.

Mór ekkor fordult először magánfogorvoshoz és kezdődött el fogágybetegsége kezelésének folyamata. Több fogászatot is felkeresett, ahol fogmentési és parodontológiai kezeléseken esett át, de állapota egyre csak romlott.

35 éves koromban kerültem először magánklinikára, ekkor még csak fogíny fájdalmakkal, néhol zsákok keletkeztek az ínyemen. Az akkori fogorvosom mondta, húzzuk ki a menthetetlen fogaimat, de nyilván akkor még nem akartam elfogadni a sorsomat.

Számos kisebb-nagyobb rendelőben járt, ahol ugyanazt a prognózist állították fel nála. A számtalan szakmai vélemény hatására végül belátta Ő is, hogy a foghúzásoknak meg kell történniük.

2015-ben altatásos kezelést kerestem, amikor találkoztam a Dent Art Klinik hirdetésével. Még ekkor is szkeptikus voltam a betegséggel kapcsolatban, de inkább úgy gondoltam, jobb lesz nekem, ha altatásban húzzák ki a fogaimat.

Szájsebészünk, Dr. Dúcz András egy nap CT-s vizsgálatra küldte őt, és a lelet alapján prognosztizálta, hogy az egyik fogát szoros határidőn belül el fogja veszíteni.

Ekkor még csak legyintettem neki, mint aki nem hiszi el, hiszen semmi fájdalmat nem éreztem abban a fogamban. Akkor hétvégén viszont sajnos beigazolódott a prognózisa, egy pirítósra harapva úgy éreztem, mintha letört volna a fogam. András egy újabb CT után megállapította, hogy sajnos nem csak eltört, de ki is tört a helyéről. Itt lettem igazán meggyőződve arról, hogy tényleg tudják a dolgukat a rendelőben.

Mór ekkor szájsebészünktől átkerült Dr. Kónya Ildikóhoz, aki teljeskörűen elmagyarázta neki betegségének tüneteit, hosszú távú hatásait, lefolyását, amely sajnos a teljes fogsor elvesztésével végződik az esetek 100%-ban. 

A fogak egyre inkább mozogtak és fájtak, az evés és az esztétikai megjelenés is gondot okozott. Ekkor javasoltuk neki az AllOn4 megoldást, ami nemcsak az állcsontot mentheti meg, de a harapás ívét is visszaállítja, az esztétikáról nem is beszélve.

Ildikó javaslatára elkezdődött az összes fog eltávolítása. Bekerült az alsó fogsorra az All-on-4 rögzített fogpótlás, felülre pedig az All-on-6 amellyel visszakapta a természetes fogak érzetét Mór.

Kezelési tervet készítettünk, harapás rögzítéssel (az emeléshez), számolásokkal. Először az alsó All-on-4 rögzített fogpótlás került be, ami egyből bizonyította, hogy jó irányba haladunk. Egy hónappal később, a felső All-On-6 fogpótlás bekerültével pedig teljesen visszanyerte a természetes fogak érzetét és hibátlan esztétikai látványát.- emlékszik vissza Ildikó.

DentArt Klinik All-on-4 előtte-utána

A folyamat során bevallása szerint teljes mértékben Ildikóra tudott hagyatkozni, nem csak a fogak formájának, színének kialakításában, de pszichés támogatásban egyaránt. Pozitívumként említi, hogy még arra is odafigyeltek orvosaink, hogy a lehető legkevesebb alkalommal lássa magát fog nélkül, hiszen a foghúzás után egyből megkapta az ideiglenes fogsorát. 

Rengeteget szenvedtem ezért, és ma már büszkén vállalom a Hollywoodi fogsorom – meséli nevetve. – Ma már ugyan úgy eszek mogyorót, mint korábban.

A beavatkozást és rendelőnket is ajánlotta szeretteinek, akik már be is jelentkeztek hozzánk.

Kérjen időpontot személyes konzultációra!

Jelentkezzen be konzultációra online, vagy kérjen időpontot telefonon!

    Mi történik az időpontfoglalás után?
    Űrlap kitöltése

    Kérjük adja meg adatait, illetve válassza ki, hogy milyen kezelésre szeretne időpontot foglalni. Megjegyzésben kérjük jelezze felénk, hogy e-mailben vagy telefonon kereshetjük Önt.

    Időpont egyeztetés

    Páciens koordinátoraink pár órán belül felveszik Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségek egyikén.

    Visszaigazolás

    Időpont egyeztetés után megerősítő üzenetet kap e-mail címére a megbeszélt időpontja részleteiről.